Nincstelen zsellérek
MSZP: a vidéken élők elszegényedéséhez vezet a kormány politikája
Az MSZP szerint a kormány politikája olyan vidéki Magyarországot vetít előre, ahol az "új nemesség véglegesen elszegényedő, nincstelen zselléreket dolgoztat éhbérért".
2011.04.22 11:41MTIHarangozó Gábor országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz adópolitikája a jómódúaknak kedvez, míg a falvakban lényegében mindenki rosszul járt az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével, amit súlyosbítani fog az adójóváírás - a konvergenciaprogramban rögzített - további szűkítése.
Bár a kormány törekvése az, hogy a vállalatoknak ezt a veszteséget kompenzálniuk kell, az agrárszektorban ez lehetetlen - tette hozzá.
Az ellenzéki képviselő kifogásolta azt is, hogy tavaly áprilisban leálltak az európai uniós fejlesztési támogatások, és mivel az újabb pályázati kiírásokat őszre ígéri a kormány, a programok csak jövő tavasszal indulhatnak el, így a kabinet "két évre modernizációs támogatás nélkül hagyta a vidéket". Beszélt arról is, hogy a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása miatt szükséges zárolás súlyosan érinti az agrár szakképző intézeteket, amelyektől 1,4 milliárd forintot vontak el.
A konvergenciaprogramot úgy értékelte: nem teremti meg a fenntartható növekedés feltételeit, nem hoz létre új munkahelyeket, a nehéz körülmények között élők "sanyargatásával" pedig újratermeli a mai problémákat.
Mint mondta, ezt mutatja a tankötelezettség korhatárának leszállítása és a "Horthy-korszakból megismert ínségmunkára hajazó közmunkaprogram" ígérete. Véleménye szerint mindez "a jövő napszámosainak" kineveléséhez vezet, akiket "a Fidesz gazdagjai fognak dolgoztatni".

Harangozó Gábor arra is reagált, hogy elkészült és a kormány társadalmi vitára bocsátotta az agrárkamarai törvény tervezetét. A szocialista képviselő szerint a javaslat alkalmatlan a vitára. Ezt azzal indokolta, hogy a kormányzati elképzelés alapján tagdíjat csak azoknak kellene fizetniük, akik bruttó 100 millió forintot meghaladó árbevételt értek el.
Az MSZP-s politikus szerint viszont elfogadhatatlan, hogy olyanok kapjanak döntéshozatali jogokat a kamarában, akik nem vesznek részt a finanszírozásában, miközben a közepes méretű agrárvállalkozásokra az iparűzési adóval megegyező terheket ró a javaslat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


