Varjú: "elÚSZTatott álmok"
MSZP: a kormánynak nincs fejlesztéspolitikája
Az MSZP szerint a kormánynak nincs saját fejlesztéspolitikája, az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) ugyanis nem tartalmaz mást, mint a korábbi Új Magyarország Fejlesztési Terv gyakran szó szerinti másolással készült utódpályázatait.
2011.04.21 13:37MTIVarju László, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője csütörtökön, "elÚSZTatott álmok" címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ha a kormány nyugdíjvédelemről beszél, akkor az "nyugdíjelrablást" jelent, amikor nemzeti konzultációt említ, akkor valójában nem beszél senkivel, míg a fejlesztési terv kihirdetésekor kiderül, hogy nincs is ilyen programja.
Az ellenzéki politikus szerint óriási veszélyt jelent a magyar gazdaságra, hogy a kabinet politikai okokból egy évre felfüggesztette az európai uniós pályázatok forrásainak kifizetését. Mint mondta, a Fidesz kormányra kerülése után leállította a korábbi pályázati rendszert, az Új Széchenyi Terv első pályázatai pedig csak idén március végén jelentek meg.
A kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok így csak a decemberig kiírt pályázatok elbírálása után, több mint egy év hiába való várakozás után juthatnak a brüsszeli fejlesztési forrásokhoz - fűzte hozzá.
Varju László megjegyezte továbbá, hogy bár elődjéhez hasonlóan az ÚSZT is a foglalkoztatás bővítését és a tartós gazdasági növekedés elősegítését célozza, az ebben megtalálható pályázatokra mégis kisebb kedvvel jelentkeznek, mivel sokan tudják, azokon csak a "baráti önkormányzatok" lehetnek sikeresek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


