Konszolidált költségvetés és igazságosság
Az MSZP új adórendszert vezetne be júliustól
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány a költségvetés konszolidálása és a társadalmi igazságosság érdekében terjesszen elő új, július elsején életbe lépő adótörvényt.
2011.04.19 11:39MTISzekeres Imre gazdaságpolitikai kabinetvezető kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a büdzsé megbukott, a kormány által eltervezett bevételek nem folynak be, így három hónap alatt az egész évre tervezett hiány teljesült.
A szocialisták - folytatta - ezért olyan új adórendszerre tesznek javaslatot, amely fél év alatt 375 milliárd forint többletbevételhez juttatná a költségvetést, ugyanakkor az igazságos közteherviselést is szolgálná. Ötmillió forint jövedelem felett 32 százalékos személyi jövedelemadót írnának elő, és visszaállítanák az idén 20 százalékkal csökkentett munkavállalói kedvezményt.
"Így a havonta bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők nem járnának rosszul, és Rogán Antalnak sem kellene Rambót játszania" - mondta Szekeres Imre. Az MSZP emellett a tavalyi szinten tartaná a tőkejövedelmek adóját, a társasági adó csökkentése helyett pedig a társadalombiztosítási járulékot mérsékelné 3 százalékkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06