Az OPEC nem változtat
A szaúdi olajminiszter szerint az olajpiac túltelített
A szaúdi olajminiszter szerint a világ olajpiaca túltelített, és a gyenge kereslet miatt országa, a világ vezető olajexportőre, márciusban már csökkentette is kitermelését.
2011.04.17 19:37MTIMiközben a világ olajfogyasztói szerint a nagy termelőknek - közük a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC) tömörült államoknak - éppen növelniük kellene kitermelésüket, hogy letörjék a két és féléves csúcson levő olajárakat, Ali al-Naimi szerint a piac túlságosan is kiegyensúlyozott.
Ezért, mint elmondta, Szaúd-Arábia márciusban 8,292 millió hordóra fogta vissza napi kitermelését a februári 9,125 millió hordóról. Várható áprilisi kitermelési adatot nem közölt, úgy valószínűsítette, hogy az kissé meghaladja majd a márciusit.
Az Egyesült Arab Emírségek olajminisztere vasárnap ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy a piac jól ellátott, és az olajárak nem tükrözik a piaci alapokat.
A mostani és a korábbi nyilatkozatok alapján elemzők valószínűtlennek tartják, hogy az OPEC, az olajminiszterek júniusban esedékes üléséig változtatna eddigi kitermelési politikáján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06