Szorosabb együttműködést szorgalmaznak
Az új világrend - ahogyan Kína és Brazília szeretné
Dilma Rousseff brazil elnök pekingi látogatása alkalmával kiderült: Brazília és Kína egy új, a fejlődő országok számára előnyösebb világrendért áll ki, s szorosabb együttműködést szorgalmaz a nemzetközi porondon.
2011.04.13 14:24MTIA két országnak más fejlődő államokkal közösen erőfeszítéseket kell tennie a multilateralizmus és a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében, a világ békéjének védelmében, az igazságosságra és az egyenlőségre alapuló világrend létrehozásáért - idézi a kínai sajtó szerdán a brazil elnököt, aki kedden találkozott a kínai államelnökkel.
Kína és Brazília kiterjedt közös érdekekkel rendelkezik a nemzetközi és a regionális ügyekben és egyre több kérdésben vállal közös felelősséget - állapította meg Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök, s egyben kifejezte szándékát a stratégiai egyeztetések fokozására, s maga is a politikai és gazdasági világrend olyan irányú megváltoztatását szorgalmazta, amely előnyös a fejlődő országoknak.
Kína 1993-ban kötött stratégiai partnerséget Brazíliával, elsőként a fejlődő országok közül. Kapcsolatukat a kínai elnök most jó példaként említette a Dél-Dél együttműködésre.
Kétórás megbeszélésüket követően a két elnök jelen volt nyolc - köztük védelmi, technológiai és sport területeket érintő - együttműködési megállapodás aláírásán. A két ország ugyancsak bejelentette 12 gazdasági megállapodás szentesítését, köztük 35 Embarker 190-es típusú brazil repülőgép megvásárlását, mintegy másfél milliárd dollár értékben.
Kína 2009 óta Brazília legnagyobb kereskedelmi partnere és legnagyobb befektetője. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2010-ben meghaladta az 56 milliárd dollárt.
Dilma Rousseff közel 300 fős üzleti delegációval érkezett Kínába, ahol csütörtökön részt vesz a Brazíliát, Oroszországot, Kínát, Indiát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport csúcstalálkozóján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


