BKV-paraméterkönyv
Hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett csak hárommilliárd forintos
A BKV paraméterkönyvét, menetrendjét egy lépcsőben, hárommilliárd forintos hiánycsökkentéssel módosítják - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet keddi döntését Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2008.03.25 13:26MTIAz igazgató tájékoztatása szerint a városvezetés első olvasatban tárgyalt Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszíni előterjesztésében a BKV-paraméterkönyv menetrend-módosítási javaslatáról, és foglalkozott a BKV finanszírozási problémáinak megoldási lehetőségeivel.
Nyáry Krisztián közölte, hogy a kabinet ezúttal csak a pénzügyi mértékről, a hárommilliárd forintról döntött. Mivel az egyes járatokat érintő konkrét BKV-javaslatok csak a helyszínen kerültek a testület elé, ezért érdemben erről egy hét múlva tárgyal a városvezetés. Hozzátette, hogy a korábban a BKV által jelzett hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett csak hárommilliárd forintos teljesítménycsökkentést tartott elfogadhatónak a városvezetés.
Az igazgató elmondta, hogy az ülésen szó esett arról, hogy a BKV Zrt.-nél a 80 milliárd forintos adósságállomány mellett 2008-ra több mint 10 milliárd forint üzemi veszteség várható. A hiány csökkentésére a BKV jövő hétre intézkedési csomagtervet készít a városvezetés számára. Ebben a tervben a paraméterkönyv módosítása csak hárommilliárd forint hiánycsökkentéssel szerepelhet - szögezte le.
A főváros vezetése tárgyalásokat kezdeményez a pénzügyi és a közlekedési minisztérium vezetőivel a társaság biztonságos működtetéséhez szükséges további pénzügyi források állami pótlásáról - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


