Senki sem frissít?
Nem tölti be a szerepét az üvegzseb törvény?
Nem tölti be a szerepét az üvegzseb törvény: egyebek mellett azért, mert az állami intézmények egy része is csak ímmel-ámmal teszi közé a közérdekű szerződéseket. Van olyan minisztérium, amely tavaly tavasszal, és olyan állami tulajdonú cég, amely egy évvel ezelőtt frissítette utoljára az adatait.
2011.01.05 07:13NépszabadságA Népszabadság szerdai számában olvasható, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium 2010 márciusában frissítette utoljára az ötmillió forintot meghaladó értékű szerződések listáját, az Agrármarketing Centrum honlapján pedig tavaly januáriak az üvegzseb menüpont alatt található adatok.
Naprakészek viszont például a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adatai.

A Népszabadság azon kérdésére, hogy hatályban van-e még az üvegzsebtörvény, a KIM azt válaszolta: a törvény jogilag még hatályban van. "A törvény hatékonyságságának a minősítését illetően hadd álljon itt egy idézet a kormányprogramból: ahhoz, hogy Magyarországon rend legyen, szigorú és következetes törvényekre van szükség. A beteg állam legfőbb tünete a gyenge, következmények nélküli törvény" - közölte a KIM.
Arra a kérdésre, hogy ellenőrzik-e a törvény betartását, a tárca azt felelte, hogy senki nem állhat a törvények fölött, így az állami intézmények, vállalatok és minisztériumok sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


