Kicsit fel lehet lélegezni
Meghosszabbították a lakás-árverezési moratóriumot
Meghosszabbította a kormány a lakás-árverezési moratóriumot április 15-ig - közölte a kormányszóvivő kedden, a kabinet kétnapos ülését követően az MTI-vel.
2011.01.04 16:05MTINagy Anna emlékeztetett, a kilakoltatási moratórium is április közepéig van érvényben. A lakásárverési moratórium év végével járt volna le, a kormány azonban úgy döntött, április 15-ig meghosszabbítja az intézkedést, és az addig hátralévő három hónapban kidolgoznak egy olyan konstrukciót, amely hosszabb távon is segítség az embereknek - mondta a kormányszóvivő.
A kabinet egy tavaly nyári rendeletével hosszabbította meg az árverezési moratóriumot az év végéig.
Rögzítette, hogy "a kötelezett által lakott lakóingatlan (...) 2010. december 31-éig nem értékesíthető, árverési hirdetmény csak ezen időpontot követően tehető közzé".

Orbán Viktor kormányfő korábban - tavaly júniusban, az első gazdasági akcióterv részeként - nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását jelentette be, hogy a bedőlt hitelek miatt a lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok kezéből.
Az erről szóló törvényjavaslat benyújtását őszre ígérték.
A miniszterelnök az eszközkezelő létrejöttének időpontját firtató felvetésre 2010 végén a köztelevízióban úgy fogalmazott: "amint a hitelességünk tovább javul az év első negyedében". Tervei szerint 2011 első negyedévében jelentős államadósság-csökkentést hajtanak végre, akkor szerinte átmenetileg meg fog nőni a bizalom Magyarország iránt, majd rövidesen ismét államadósság-csökkentést kell végrehajtani, és akkor eljöhet az eszközkelező felállításának pillanata.
Az biztos, hogy kilakoltatás nem lesz Magyarországon; senki nem találhatja magát a szabad ég alatt azért, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


