Ugrásra kész
Januárban indul a Széchenyi Kártya önerőhitel
Az Új Széchenyi Terv pályázatainak január 15-ei meghirdetésekor már indulásra kész lesz a Széchenyi Kártya önerő kiegészítő hitel is - mondta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
2010.12.29 07:39MTIKrisán László hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya önerőhitel beindítása fontos segítség lehet a vállalkozásoknak a fejlesztési források megszerzéséhez.
A Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója közölte: a Széchenyi Kártya önerőhitel konstrukció már elkészült, de a részletekről még egyeztetni kell az illetékes szaktárcákkal és az Európai Unióval, mivel ez is támogatott termék, ami hozzáadódik a pályázati támogatáshoz.
Krisán László hozzátette: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy indokolt volt a Széchenyi Kártya program kibővítése beruházási és forgóeszközhitellel.
A Széchenyi Kártya kibocsátása folyószámlahitellel indult 2002-ben, az idén augusztusban a kormány forgóeszközhitellel, szeptemberben beruházási hitellel bővítette a portfóliót, és a tervek szerint januárban indul az uniós források felhasználásához szükséges önerő egy részét fedező önerőhitel. A Széchenyi Kártya különböző konstrukcióival egy vállalkozásnak lehetősége lesz tevékenységének folyamatát finanszírozni államilag támogatott kedvezményes hitellel - húzta alá a vezérigazgató.

Krisán László elmondta: a Széchenyi Kártya forgóeszközhitelt eddig több mint 300-an igényelték, ami azt jelzi, hogy a vállalkozók már tudatosan válogatnak a termékek között. Beruházási hitelre több mint 40 vállalkozó nyújtotta be igényét. Ennél a konstrukciónál szem előtt kell tartani, hogy tíz éves futamidőre vonatkozik a kötelezettségvállalás, a válság hatására a piacok beszűkültek, ami óvatosabbá tette a vállalkozásokat.
A Ka-Vosz adatai szerint a Széchenyi Kártya indulása óta 860 milliárd forint hitelt nyújtottak a kártya segítségével, 140 ezer vállalkozó kapott Széchenyi Kártyát.
Az idén 130 milliárd forint hitelt helyeztek ki a Széchenyi Kártya termékeivel, köztük az új konstrukciókkal is, az igénylők között van olyan vállalkozás, amely mind a három meglévő Széchenyi Kártya konstrukciót igénybe veszi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


