Idén már nem kerül a Parlament elé?
Bajban a lakáshitelesek: tovább csúszik az eszközkezelő
Még várni kell a bajba került lakáshitelesek segítését célzó nemzeti eszközkezelőre; a társaságról szóló törvényjavaslat a többször módosított határidőre sem készült el, és idén várhatóan már nem is kerül a parlament elé.
2010.12.13 07:34NépszabadságEzt írta hétfői számában kormányközeli forrásra hivatkozva a Népszabadság.
A kormány őszi parlamenti jogalkotási terve szerint a nemzetgazdasági tárcának valamikor október folyamán kellett volna a parlament elé terjesztenie a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozásáról szóló törvényt, a javaslatot pedig novemberben kellett volna elfogadni - emlékeztetett a lap.

A lap felidézte: múlt héten vált nyilvánvalóvá, hogy nem lesz uniós beavatkozás, azaz az Orbán-kormány minden bizonnyal képes lesz tartani a 2010-es 3,8 százalékos hiánycélt, jövőre pedig a háromszázalékost.
A NET-finanszírozás, a nagy költségráfordítás ugyanakkor idén nyilván nagy kiadási tételt jelentett volna a büdzsének. Vélhetően ezt spórolták meg – valószínűsítette a lapnak egy pontosan meg nem nevezett fideszes forrás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


