A rosszul szerződött termelőn is segít
50 milliárdot is jelenthet a vis maiorra hivatkozás
Akár ötvenmilliárd forint kötbér megspórolását is jelentheti a gazdáknak az a kormánypárti javaslat, amely szerint megállapított vis maior esetén még a rosszul szerződött termelőnek sem kell teljesítenie kötelezettségét.
2010.11.16 08:22NépszabadságEzt írja keddi számában a Népszabadság.
A parlament elé kerülő új jogszabály visszamenőleges hatályú lehet, a felvásárlók azonban azt fontolgatják, hogy alkotmánybírósági kontrollt kérnek az ügyben - írja a lap.
A javaslatot a fideszes Font Sándor agrárbizottsági elnök, Jakab István parlamenti alelnök és a KDNP-s Sáringer-Kenyeres Tamás jegyzi.

Jelenleg a termelők hatodának van perrel fenyegető, konkrét problémája. A peresíthető, vitatott szállítások (pontosabban nem szállított tételek) értékének összege elérheti az ötvenmilliárd forintot is. A feldolgozók köreiben felháborodást keltett a tervezett módosítás.
Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség elnöke szerint egy ilyen megoldás teljesen ellehetetleníti a szerződéses rendszer további működését, lényegében elbizonytalanítja az egész szektort.
Más ágazati szakértők szerint a módosítás működésképtelenné teszi a határidős tőzsdei árukereskedelmet, a szerződésekhez kötött egyéb szolgáltatásokat (például az integrátori műtrágyabeszerzést), valamint egyes banki konstrukciókat – ráadásul a rend felborulásával sok termelő elesik a kontraktusok nyomán megszerezhető előlegektől is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


