Újabb könnyítések a kistermelőknek
Megint lehet disznót vágni
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egy rendeletmódosítással megkönnyítette a kistermelők élelmiszertermelési, -feldolgozási és -értékesítési feltételeit - közölte a VM.
2010.07.10 09:19MTIA kistermelői rendelet már kedd óta hatályos legfontosabb módosítása, hogy az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús, stb.) és a feldolgozott kistermelői termékek (sajt, lekvár, kolbász, stb.) értékesíthetőek az előállítás szerinti megyében és Budapesten vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 kilométer távolságon belül a végső fogyasztó részére, valamint boltokba és vendéglátó egységekbe, így a közétkeztetésbe is.
Az új szabályozás szerint ellenőrzött állományból származó baromfi és nyúlféle házi vágásánál a településen, végső fogyasztó számára történő értékesítésnél ezután nem kell a vágásnál a hatósági húsvizsgálatot elvégeztetni legfeljebb heti 50 darab házi tyúkféle, 25 darab víziszárnyas vagy pulyka, 13 darab nyúlféle vágásánál. Újra lehet disznót vágni - szögezi le a VM közleménye.
Az eddigi rendeletek tiltották az otthoni disznóvágást, és tiltották a házilag előállított aszalt és füstölt áruk értékesítését is. Az új rendelkezés biztosítja az olyan hagyományok megőrzését, mint az ökör-, birka-, kecske- és disznóvágást, a disznótort. A falusi vendégasztal szolgáltatásnál, és a rendezvényeknél a hatóságnak történő bejelentés mellett lehetőség nyílik az ellenőrzött állományokból helyi/házi vágás elvégzésére, a hús helyi elkészítésére, valamint az értékesítésre helyben fogyasztásra. Az ökörsütés, birkapörkölt, házi disznótor a falusi vendéglátónál és a rendezvényeken is engedélyezett, s kistermelő is végezhet falusi vendégasztal szolgáltatói tevékenységet az általa megtermelt vagy előállított és kiegészítő alapanyagként vásárolt élelmiszer felhasználásával. A kistermelő is végezhet továbbá szolgáltatásokat más kistermelő részére élelmiszerének előállítása során (például hús füstöltetés, terménytisztítás, zöldség-, gyümölcs-, olajosmag-szárítás, -őrlés, -préselés). Az állat vágása és húsának feldolgozása, és az ételkészítés más kistermelővel azonban nem végeztethető. A parlament előtt van a közbeszerzési törvény módosítása.
A jogszabály lehetővé teszi, hogy közbeszerzési kényszer és a lánckereskedelem kiiktatásával összekapcsolják egymással a helyi élelmiszer-előállítás, -feldolgozás és -értékesítés rendszereit, valamint a helyi intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok, helyi egészségügyi intézmények) közétkeztetési rendszereit. Bővül az EU által is támogatott "szociális élelmiszerprogram" valamint az "iskolagyümölcs" program. Ezeket összekapcsolják a helyi élelmiszertermelés, feldolgozás és értékesítés, a közvetlen beszállítás rendszereivel - hívja fel a figyelmet a VM.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


