Olajoz a Daimler-Benz
Matolcsy György: Magyarország az újjászületés pillanatait éli
Magyarország újjászületésének jelképe ez a pillanat, mert a világ egyik legmagasabb műszaki színvonalát és minőségét képviselő Daimler-Benz itt építi fel új gyárát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Kecskeméten, a Mercedes gyárban tartott bokrétaünnepen.
2010.10.22 07:26MTIA világ egyik legmagasabb műszaki színvonalát jelentő Mercedes személygépkocsik gyártásához a magyar kormány ezután is minden támogatást megad - mondta a miniszter az egyik feldíszített üzemben rendezett ünnepségen.
Az országnak termelő munkahelyre van szükség, s számunkra a Mercedes-Benz beruházása ezt adja - fogalmazott a miniszter.
Matolcsy György szerint Európa legegyszerűbb és legjobb új adórendszerét vezeti be a magyar kormány, ezzel is segítve új munkahelyek létrehozását. Wolfgang Bernhard, a Daimler AG személygépkocsi és kishaszongépjármű üzletágának termelési és beszerzési ügyekért felelős igazgatósági tagja beszédében hangsúlyozta: a Mercedes-Benz vezetése nagyon racionális döntést hozott, amikor Kecskemét mellett döntött.
Az Mercedes egyik vezetőjeként kiemelte: a gyár is olyan magas minőségi követelmények szerint épül, mint amit elvárnak a vevők a Mercedes autóktól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


