Kecske és a káposzta
Matek: Mennyivel kellene emelni a minimálbért?
Senki nem tudja, mennyivel kellene növelni a minimálbért, illetve a bérminimum összegét ahhoz, hogy jövőre ne a legkisebb jövedelműek húzzák megint a rövidebbet - írja a Népszava pénteken.
2010.10.08 08:44NépszavaJelenleg nagyjából 63 ezer forint a 73 ezer 500 forintos minimálbér nettója, ugyanakkora létminimum 73 ezer forint - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke. Hozzátette: az MSZOSZ számára elfogadhatatlan, hogy a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó-kulcs bevezetésével tovább csökkenjen a különbség a minimálbér és a létminimum között.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) sem szeretné, hogy a 16 százalékos, egykulcsos szja bevezetésével az alacsony jövedelműek rosszul járjanak - közölte Dávid Ferenc főtitkár.
A VOSZ nem akarja, hogy a 63 ezer forintos nettó minimálbér veszítsen az értékéből. Ugyanakkor a főtitkár rögzítette azt is, hogy elfogadhatatlan lenne a vállalkozók számára egy átgondolatlan, megalapozatlan, nagymértékű minimálbér-emelés megfelelő adó és járulékcsökkentés nélkül.
A VOSZ véleménye szerint egy túlzott, fedezet nélküli minimálbér-emelés növelné a munkanélküliséget, ugyanis az alacsony jövedelmezőségű ágazatokat - kereskedelem, mezőgazdaság - egy ilyen lépés térdre kényszerítheti. Egy "rosszul szabott" bérrendszer másik roppant veszélyes hatása a feketemunka és a színlelet szerződések elburjánzása lenne - magyarázta Dávid Ferenc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


