Egy kis vigaszdíj - az Ön zsebéből
A fogyasztókkal fizettette ki a horribilis végkielégítéseket a DRV Zrt.?
Feljelentés nyomán rendőrségi vizsgálat indult annak kiderítésére, jogszerűen számolta-e el és építette be a vízdíjakba a DRV Zrt. (Dél-Dunántúli Regionális Vízmű) a vezetőinek különböző címen kifizetett tekintélyes összegeket.
2010.08.23 09:44Somogyi HírlapEzt adta hírül hétfői számában a Somogyi Hírlap.
A lap tájékoztatása szerint korábban 40 millió forintos jutalomban részesült a cég nyugdíjba vonuló vezérigazgató-helyettese, több alkalommal is végkielégítést kapott a vízmű vezérigazgatója, és jelentős összegű prémiumban részesültek a társaság vezető tisztségviselői.
A rendőrség nagy mennyiségű iratot foglalt le Léhmann György siófoki ügyvéd feljelentése alapján, aki saját weboldalán tette közzé a nyomozás dokumentumait.
Köztük van egy 2008-as könyvszakértői jelentés, miszerint a cég menedzsmentjének 12 tagja összesen 265 millió forint bruttó jövedelemhez jutott.
Az ügyvéd ezekre a kifizetésekre alapozva tette meg feljelentését, mert álláspontja szerint a DRV-nél "az árak megállapításáról szóló törvénybe ütközően törvénysértő a fogyasztókat károsító díjmegállapítás".
Szerinte a vezetői prémium és jutalom is törvénysértő, és felveti a hűtlen kezelés gyanúját, a távozó vezérigazgatónak az elmúlt évek során kifizetett két végkielégítés pedig a csalás gyanúját.
A lap említést tesz arról is, hogy a DRV korábbi vezetője, aki 40 millió forintos jutalommal távozott a társaságtól, jelenleg Tab önkormányzatának segít önálló szolgáltató létrehozásában, vagyis abban, hogy Tabnak ne kelljen igénybe vennie a jövőben a DRV szolgáltatásait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


