Bebukta az OCÖ
Kormányzati kézben a romák üdültetése
Maga a kormány szervez hátrányos helyzetű roma gyermekeknek balatoni üdülést, nem bízza ezt a feladatot az Országos Cigány Önkormányzatra (OCÖ).
2010.07.29 09:15Magyar NemzetEzt közölte Szászfalvi László nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.
A napilap csütörtöki száma ismerteti: ha az előkészületek jól haladnak, Szászfalvi László államtitkársága, valamint Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős és Soltész Miklós szociális államtitkársága augusztus 2-án nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy hétszáz roma gyerek táborát. Ennek pénzügyi forrása az a 20 millió forint lesz, amelyet az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala eredetileg az OCÖ-nek ígért hasonló célra.
Szászfalvi László elmondta: a kormány nem találta a táborozás kivitelezésére megfelelő partnernek az OCÖ-t, amelynek 2009. évi és az idei első félévi gazdálkodását jelenleg az Állami Számvevőszék vizsgálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


