A stratégia nyáron elkészül
Teljesen megújulna a közösségi közlekedés
A nyár folyamán elkészül a közösségi közlekedés teljes megújításának stratégiája - nyilatkozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek a Komárom-Székesfehérvár vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója, valamint a személyforgalom vasárnapi újbóli indítása alkalmából rendezett ünnepség után Kisbéren.
2010.07.03 14:30MTIElmondta, hogy a vasútra vonatkozó anyag már szinte teljesnek tekinthető, megfelelő szintű jóváhagyásokra vár, és készül az autóbusz-közlekedésre vonatkozó munkaanyag is.
A két alágazati elképzelést össze kell hangolni az egységes közösségi közlekedés megteremtése érdekében.
Völner Pál kitért arra, hogy távlati célként a helyi közlekedés bevonása is fontos az egységes közösségi közlekedés megteremtésébe, de ehhez szükséges az érintett önkormányzatok közreműködése is.
Az államtitkár elmondta, hogy a nyár végére elkészülnek, és várhatóan az ősszel már nyilvánosságra hozhatók a MÁV szerkezeti átalakítására vonatkozó elképzelések.
A Volánok esetében pedig el kell dönteni, hogy a tevékenység-kiszervezési hullámot hogyan lehet konszolidálni, az állami szerepet meghatározni.
Az államtitkár úgy nyilatkozott: elégedett lenne, ha a közösségi közlekedés állami finanszírozásának szinten tartása mellett a szolgáltatási színvonalat jelentősebben emelni tudnák.
Az 5. számú Komárom-Székesfehérvár vasútvonalon 1860 júliusában indult meg a vonatközlekedés. A 150. évforduló alkalmából Kisbér önkormányzata, a MÁV Zrt. és a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség szervezett megemlékezést.
Az ünnepségen Völner Pál úgy fogalmazott, hogy a vasutat megújítani és nem bezárni kell; az államnak elkötelezettnek kell lenni a vasút iránt.
Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese az ünnepségen hangsúlyozta: a vasárnap újrainduló Komárom-Székesfehérvár vasútvonal stratégiai szerepet játszik, mert terelőútvonal lehet, ha Komárom és Budapest között fennakadás van a forgalomban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


