Valódi megoldás a Kiútprogram?
Nyit a szegények bankja
Hamarosan kihelyezi az első hiteleket a magyarországi szegénybank, a Kiútprogram.
2010.06.19 08:16NépszabadságEzt írja a Népszabadság a szombati lapszámban.
Felcsuti Péter, Ujlaki András és Polgár András alapította Kiútprogram Közhasznú Nonporfit Zrt. tevékenységének célja az, hogy a szegények ne szakadjanak le a segélyrendszerről, és adófizető, önfoglalkoztató vállalkozóvá váljanak.
A három üzletember a Grameen-modellt alkalmazza, aminek lényege, hogy segíti az öngondoskodóvá válás feltételeinek megteremtését.
A Kiútprogram előkészülete során kiderült, hogy egyes jogszabályok súlyosan akadályozzák az öngondoskodóvá válást, és megkülönböztetnek a különböző foglalkoztatási formák között - nyilatkozta a Népszabadságnak Molnár György, a Kiútprogram Zrt. igazgatóságának tagja. Jelentősen szűkíti a programba vonhatók körét számos feltétel: nem lehet se köz-, se banki tartozás.
A vállalkozóvá válást pedig az nehezíti, hogy a vállalkozás megalapításának első napjától fizetni kell a minimálbér utáni közterheket. Nagy kihívást jelent a megvalósításban az, hogy az egyéni vállalkozóvá válás feltétele OKJ-szintű vizsga, amit csak az tud letenni, akinek megvan a nyolc általános iskolai végzettsége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


