Tavaly ilyenkor képest is jól állnak
KSH: Nőttek a fogyasztói árak
A fogyasztói árak májusban 0,9 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2010.06.11 11:59MTIAz adat megegyezik az elemzők várakozásával, akik 5,15 százalékos éves inflációt jósoltak májusra. Az élelmiszerárak a múlt év májusához képest 1,3 százalékkal csökkentek, amire 1999 májusa óta nem volt példa - mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese.
Az idén az első öt hónapban átlagosan 5,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció májusban 0,1 százalék, 12 havi összehasonlításban 4,0 százalék volt, rendre 0,2, illetve 0,3 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál.
A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 3,8 százalék, az egyhavi 1,3 százalék volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06