"Hihetetlenül nagy presztizsveszteség"
Oláh Lajos: a Fideszben a józan ész kerekedett felül
A Fideszben a józan ész kerekedett felül - mondta Oláh Lajos (MSZP) országgyűlési képviselő, a szocialisták hajdú-bihari elnöke szombaton az MTI-nek, reagálva Varga Mihálynak, a Miniszterelnökség államtitkárának a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos, a piacokat megnyugtató kijelentéseire.
2010.06.05 18:19MTIVarga Mihály szombaton a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentésének ismertetése kapcsán azt mondta, konszolidált a magyar gazdaság helyzete.
Elmondta azt is: azért, hogy a tervezett 3,8 százalékos hiányt tartani lehessen, azonnali intézkedésekre van szükség. Oláh Lajos úgy vélekedett, Varga Mihály ezzel cáfolta a pártársai, Kósa Lajos és Szijjártó Péter által, az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban mondottakat.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy debreceni konferencián azt mondta, hogy a cél most a közvetlen államcsőd elkerülése, még azt is hozzátette, hogy "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét". Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pedig jelezte, nem tartja túlzónak a Fidesz ügyvezető alelnökének csütörtöki kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben.
A nyilatkozatokra esni kezdett a forint árfolyama, a budapesti tőzsdeindex csütörtökön és pénteken is mínuszban zárt. Oláh Lajos rámutatott: az elhangzottakat nem lehet meg nem történtté tenni.
Az, hogy a valóságban milyen károkat okozott Kósa Lajos az országnak, abból látjuk majd, milyen lesz a forint hétfői mozgása - tette hozzá. Azt sajnos máris látjuk: nemzetközileg hihetetlenül nagy presztízsveszteség érte Magyarországot - mondta Oláh Lajos.
Megjegyezte: Barroso, az Európai bizottság elnöke már piros lapot mutatott a Fidesz terveire. "Érdeklődéssel várjuk végre, hogy a Fidesz elmondja, amit nyolc éve nem tett meg: mit akar csinálni az országgal" - fogalmazott az MSZP hajdú-bihari elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


