A legtöbb luxuscikk 2015-re Kínában fogy majd
Az Egyesült Államokat is lehagyta Kína a luxuscikkek piacán
A tavalyi év végéig Kínában 9,4 milliárd dollárral bővült a luxustermékek piaca, s öt éven belül - Japánt megelőzve - Kína lesz a legnagyobb ezen a területen is a kínai tudományos akadémia frissen kiadott dokumentuma szerint.
2010.05.20 09:34MTIA világ legnagyobb fejlődő országának jelenlegi piaci részesedése 27,5 százalék a luxuscikkek piacán, amivel lehagyta és a harmadik helyre szorította az Egyesült Államokat. Öt éven belül a kínai forgalom eléri majd a 14,6 milliárd dollárt és előrejelzések szerint a luxuscikkek legnagyobb piacává növi ki magát.
Erre a következtetésre jutott még az év elején a Boston Consulting Group is, amely januárban tette közzé a kínai fogyasztás alakulását kutató felmérésének eredményét.
A most kiadott akadémiai dokumentum megállapítja, hogy a legtöbb luxusterméket gyártó már jelen van a kínai nagyvárosokban, tartományi székhelyeken, mi több a növekvő verseny és a fizetőképes kereslet bővülésének hatására egyre többen nyitnak kereskedéseket a kisebb városokban is.
A tanulmány idézi a Mckinsey & Co. jelentését, ami szerint a gazdag kínai vásárlók átlagéletkora alacsonyabb mint más országokban. E szerint a tehetős, luxusra költők 80 százaléka 45 év alatti, míg arányuk az Egyesült Államokban 30, Japánban pedig 19 százalék.
A Hurun Report 2009 szerint a 100 millió jüan (14,6 millió dollár) feletti személyes vagyonnal rendelkezők átlagéletkora Kínában 43 év, a 10 millió jüanos (1,46 millió dollár) vagyonnal rendelkezőké pedig 39.
A jelentés azt is megállapítja, hogy az 1980-as években születettek, közülük különösen is a gazdag szülők gyermekei a potenciális vásárlói a luxuscikkeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06