Benzinügyek
Nyáron újraírhatja stratégiáját a Mol
Átdolgozhatja 2006-ban kitűzött, 2010-ig szóló stratégiáját a Mol
2010.05.04 08:45NépszabadságErről írt a keddi számában a Népszabadság.
A lapnak Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató azt mondta: a Mol igazgatósága az év második felében tűzi napirendre a stratégia értékelésének, esetleges módosításának kérdését, így azt egyelőre nem kívánja véleményezni.
A Népszabadság saját felmérésére hivatkozva azt közölte: a Mol-csoport számadatai egyelőre több tekintetben elmaradnak a 2006-ban tett, 2010-re szóló ígéretektől.
Hozzátették: az olaj- és gázkitermelést 2005-höz képest az akkori mintegy napi 100 ezer hordónak megfelelő mennyiségről ígéretük szerint 2010-re megháromszorozták volna. Tavaly ez a szám 135 ezer volt. A befektetéseik megtérülési mutatója szintén nem éri el a kitűzött 15 százalékot.
Az immár a szlovák és a horvát nemzeti energiavállalatot is irányító, igen kiterjedt tevékenységet végző magyar csoport ugyanakkor több tekintetben már megközelítette vagy túllépte a 2006-ban megcélzott számokat - tette hozzá a napilap.
Mint írták, az üzemanyag-előállítás 2009-re majdnem megduplázódott, a Mol-töltőállomások száma immár bőven meghaladja az 1500-at, az eladósodottság pedig az ígért 30 százalékot csak néhány százalékkal lépi túl. A költségek is csökkentek, legalább az ígért 285 millió dollár mértékig - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


