Fizetnek
Görög miniszterelnök: megállapodott Athén az IMF-fel és az EU-val
Megszületett a megállapodás Görögország, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között a többéves pénzügyi támogatási csomagról - jelentette be vasárnap Athénban Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök.
2010.05.02 12:48MTIA kormány rendkívüli ülésén, a televízióban élőben közvetített beszédében leszögezte: a tárgyalások a kormány azon erőfeszítéseinek részét képezték, hogy elkerüljék a csődhelyzetet.
Hozzátette: a megállapodáshoz kapcsolódó szigorú takarékossági program a görög lakosságtól is nagy áldozatokat kíván. A kormányfő nem ismertette a megállapodás részleteit, de azt kiemelte, hogy mindeddig példátlan méretű nemzetközi támogatási nagyságrendről van szó. A részletek minden bizonnyal még vasárnap ismertté válnak. Papandreu szerint fennállt a veszély, hogy a probléma továbbterjed, még nehezebb helyzetbe hozza Görögországot, sőt az euróövezet más államait is.
Ezért volt szükség a mielőbbi megállapodásra, amelyet "a semmiből építettek fel".
Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei már vasárnap délután találkozna Brüsszelben, hogy jóváhagyják a megállapodást, amely Papandreu fogalmazása szerint "lélegzethez és időhöz juttatja Görögországot a szükséges és jelentős reformok végrehajtására". A miniszterelnök hangoztatta, hogy most több nehéz év vár a lakosságra, de elsősorban az állami szektorra, mert az a "nagybeteg". Miközben az állami szférában a jövedelmeket és nyugdíjakat súlyosan érintik a takarékossági intézkedések, a magánszektorra azok hatása közvetlenül nem terjed ki - jelentette be. A gazdaság szigor nélkül a csőd elkerülhetetlen lenne - ismételte meg Papandreu, aki szerint az államnak évi 60 milliárd eurós kölcsönigénye van.
A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy a sikeres tárgyalások bizonyítják: nem csupán a görög emberek gondjaira sikerült felhívni a nemzetközi közösség figyelmét, hanem arra is, hogy ez nem csupán Athén problémája, hanem a nemzetközi piacok működésének, illetve az euró megvédelmezésének ügye is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


