Az MSZP-t hibáztatják
Fidesz: a kiskereskedelem visszaesése a gazdaság válságának mélyülését jelzi
A Fidesz szerint a kiskereskedelem további visszaesése azt jelzi, hogy a magyar gazdaság válsága tovább mélyült, és a családok élete még nehezebbé vált.
2010.04.23 11:02MTIA Központi Statisztikai Hivatal pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy februárban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom; volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 2010 első két hónapjában 4,9 százalékkal, míg februárban 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
"Nyolc év MSZP-kormányzás után ott tartunk, hogy egyre kevesebb embernek van munkája, a fizetések csökkentek, emiatt az emberek kevesebb árut vásárolnak, ami a gazdasági fellendülést is gátolja" - fogalmaz a KSH friss közlését kommentálva az MTI-hez eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
Hozzáteszi: a nemzeti ügyek kormánya ahhoz kéri a választók minél nagyobb felhatalmazását, hogy teljes nemzeti egységet maga mögött tudva azonnal hozzáláthasson a munkahelyteremtéshez, jelentősen csökkenthesse az adókat, és így az ország a lehető legrövidebb időn belül elindulhasson a kilábalás útján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


