Öt-tízszeres különbség a földárak között
Mutyizzál, magyar! Már tizennégyféle zsebszerződéses sunyiságot ismer a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara
Tizennégyféle zsebszerződés-módszerrel találkozott eddig a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara.
2010.02.08 10:32MTIRoszik Péter elnök közlése szerint ők kezdeményezték azt a törvénymódosítást, amely lehetetlenné tette volna az egyik trükköt, mégpedig azt,amikor egy társas vállalkozásban itt tevékenykedő külföldi gazda önrevíziót kért, majd ennek során "bevallotta", hogy már három éve hivatásszerűen földet művel Magyarországon.
Így pedig - a bírság megfizetése után - megkaphatta volna a földvásárláshoz szükséges igazolást.
A szakember szerint annak ellenére, hogy az utóbbi években 20-30 százalékkal felértékelődtek a hazai termőterületek, akár öt-tízszeres különbség is lehet a külföldi és a magyarországi földárak között.
Kapcsolódó írások:
- Őri kipakolt a bíróság előtt: bankszámlát fejt, pályázatokat gyártott Zsuchlagnak
- A szocialisták a Zuschlag-mutyiban említik Szijjártót
- Kolompár és a milliók: roma pénzek nyomában az ügyészek
- Gyanús szocialista offshore cégháló a XI. kerületben?
- Fidesz: A bíróság sem állítja, hogy Szijjártó "mutyizott"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


