Évekig egy garast sem lát majd senki
HospInvest-mizéria: Lőttek a pénzeknek?
Biztos, hogy évekig nem jut majd hozzá a pénzéhez senki azok közül, akiknek a HospInvest tartozik - írja a hétfői Magyar Nemzet.
2010.02.01 08:11Magyar NemzetA napilap cikke szerint a cég felszámolója - amely a bejelentett hitelezői igények nagy részét nem fogadta el - ötmilliárd forintot tart jogosnak az ennél sokkal nagyobb összegű követelésből.
Horváth Szilárd, a felszámolást végző TM-Line Kft. felszámolóbiztosa a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, hogy a jogosan követelt összeg tartalmazza a beszállítói tartozásokat, a különféle adó- és járulékelmaradásokat, a banki hiteleket, valamint kisebb összegű bértartozást. Egyelőre azonban senki nem juthat pénzhez, a cég ugyanis fizetésképtelen, s szinte egyáltalán nincs értékesíthető vagyontárgya.
A felszámoló úgy látja, a könyvekben ugyan szerepelnek nagy értékű orvosi eszközök, amelyeket akár el is lehetne adni - igaz, jelentős összeg ebből sem folyna be -, ám szerinte ezt az önkormányzatok a saját követeléseikbe akarják beszámítani, így azokkal nem is tudtak elszámolni. Így várhatóan egy hosszú évekig tartó per fogja azt eldönteni, hogy a HospInvestnek lesz-e még valaha pénze, amelyből a felhalmozott tartozásának legalább egy részét kiegyenlítheti - ismerteti a napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


