A vallás kérdésköre továbbra sem szerepel
Ma dönt az OGY a 2010-es költségvetésről
A 2010-es költségvetési törvényjavaslatról szavaz ma az Országgyűlés.
2009.11.30 07:21MTIA képviselők még november 3-án döntöttek a jövő évi büdzsé fő számairól, a bevételi főösszegét 12.662,680 milliárd forintban, a kiadási főösszegét 13.533,026 milliárd forintban, hiányt pedig 870.346,2 millió forintban állapították meg. A jövő évi költségvetés 3,8 százalékos hiánycéllal számol, negyvenmilliárd forintot elvon a közösségi közlekedéstől, nagyságrendileg hetvenmilliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok támogatását, ugyanakkor nem változik a gyermekétkeztetés jelenlegi mértéke és meglesz a fedezete annak, hogy az ötszázalékos általános forgalmi adókulcsba kerüljön a távhő.
Jövőre elindulhat és a jelenlegi tervek szerint három évig működhet az úgynevezett Kiút Program, közkeletű nevén a "szegények bankja". Dönthetnek a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a 2011-es népszámlálásról szóló törvényről. A zárószavazást egy héttel elhalasztották, mert arról az MSZP még a fogyatékos szervezetekkel egyeztetett, és ma dönti el, benyújtja-e a módosító indítványt, hogy már a 2011-es népszámláláson is rákérdezzenek a fogyatékosságra.
Sólyom László október 21-én küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra a törvényt, mert nem értett egyet azzal, hogy nem gyűjtenének a termékenységre, az egészségi állapotra és fogyatékosságra, valamint a vallásra vonatkozó adatot, holott a korábbi, 2001-ben tartott népszavazáson valamennyi kérdéskör szerepelt.
A köztársasági elnök kifogásolta azt is, hogy a 2011-es népszámláláson csak a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás kérdése szerepelne, nem pedig általában a nemzetiség, függetlenül attól, hogy a személy kisebbségi vagy többségi nemzetiséghez tartozónak vallja magát.
A kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvány részben orvosolná az államfő által felvetett problémákat, de továbbra sem szerepel az adatkörök között a vallás és az egészségi állapot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


