Költségvetés-ellenes az SZDSZ országos tanácsa
Kóka: Kiállunk a Bajnai-Oszkó féle válságkezelés mellett!
A liberális frakció továbbra is a Bajnai-Oszkó féle válságkezelés mellett áll - reagált az SZDSZ országos tanácsának szombati, a költségvetést elutasító döntésére Kóka János az egyik közösségi portálon.
2009.11.14 16:45MTI - Fotó: kokajanos.huA párt parlamenti frakcióvezetője arról írt, hogy "a Retkes-Demszky páros" pár napja még azt javasolta, a szocialistákkal közösen állítsanak miniszterelnök- és főpolgármester-jelölteket.
"Ma azt mondják, hogy nem kellene támogatni a költségvetést" - tette hozzá. Kóka János közlése szerint a liberális frakció álláspontja változatlan: továbbra is a Bajnai-Oszkó féle válságkezelés mellett áll.
Az SZDSZ országos tanácsa szombaton, az ügyvivő testület korábbi döntéséhez hasonlóan arról határozott, hogy nem támogatja a költségvetés tervezetét.
Retkes Attila pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón ezt azzal indokolta, hogy a tervezett büdzsé rontana a a mélyszegénységben élők, a munkanélküliek, a kis- és középvállalatok, valamint a települési önkormányzatok helyzetén.
Véleménye szerint a tervezett makropálya nem lesz tartható. Retkes Attila a Népszava online által kedden közölt interjúban javasolta, hogy Bokros Lajos az MDF EP-képviselője induljon el az MDF-MSZP-SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltjeként a 2010-es választásokon.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője erre reagálva azt mondta, hogy a párt a december 12-i kongresszusán dönt arról, kit jelöl kormányfőnek. Az MDF szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs komolytalannak nevezte az ötletet.
Kapcsolódó írások:
- "Mélyülő szegénység" - Nem támogatja az SZDSZ országos tanácsa a jövő évi költségvetést
- Rossz az, aki rosszra gondol? Nem hamisak a költségvetés számadatai!
- A jövő évi költségvetés ellen tiltakoznak majd a bölcsődei dolgozók
- Oszkó optimista: Megvalósítható a 2010-es költségvetés!
- Elfogadták a 2010-es költségvetés fő számait
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


