"Megpántlikázható" néhány intézkedés
Oszkó optimista: Megvalósítható a 2010-es költségvetés!
A keddi parlamenti költségvetési döntések után véglegesnek tekinthető az államháztartás 2010. évi egyenlege, amely GDP-arányosan az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiány mellett valósul meg, s amelyet a betervezett tartalék biztosít - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2009.11.04 16:21MTI"A kormány által támogatott és elfogadott módosító indítványok többsége tervezett intézkedés volt, csak a kiadások végleges összege volt kérdéses, azaz, hogy a céltartalékból mennyit kell átcsoportosítani, azaz megpántlikázni" - fogalmazott a pénzügyminiszter.
Ilyen átcsoportosítást támogatott a kormány 12 milliárd forint összegben a gyermekétkeztetésnél, emellett a gyógyító-megelőző ellátásban, és a távhő áfájának öt százalékra csökkentésénél - ismertette Oszkó Péter.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a stabilitási tartalék mintegy 20 milliárd forinttal 98,6 milliárd forintra, az általános céltartalék 10 milliárd forinttal 57 milliárd forintra emelkedik, míg az új jogcímen jelentkező kamatkockázati tartalék 50 milliárd forintot tesz ki jövőre.
A továbbiakban már csak a fejezeteken belül módosítható a költségvetés - tette hozzá a pénzügyminiszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


