10,3 százalék a munkanélküliségi ráta
Tizenhárom éves csúcsokat döntöget a munkanélküliség
Idén július-szeptemberben 10,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya.
2009.10.29 09:42MTIA KSH adatai szerint a 15-74 éves munkanélküliek létszáma 436 ezer fő volt, 109 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,3 százalékos értéket ért el, ami az előző év azonos időszakinál 2,6 százalékponttal, az előző negyedévinél 0,7 százalékponttal magasabb. Az előző év azonos időszakához képest a férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,1 százalékponttal nőtt, régiós bontásban pedig a nyugat- és a közép-dunántúli régióban emelkedett leginkább.
A munkanélküliek csaknem ötöde a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Annak ellenére, hogy ez az arány az előző év azonos időszakához képest némi, 0,6 százalékpontos csökkenést mutat, az ilyen korú fiatalok munkanélküliségi rátája az elmúlt egy évben 20,8 százalékról 27,7 százalékra emelkedett. A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája is jelentősen nőtt, a 9,3 százalékos érték 2,4 százalékponttal magasabb, mint 2008. július-szeptemberben.
A munkanélküliek 42,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál, ami a munkanélküliségi státusba történő intenzív beáramlás következménye. Idén a harmadik negyedévben a 15-64 éves népesség 61,9 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.
A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma 2009. július-szeptemberben átlagosan 3 millió 753 ezer fő volt, 138 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 55,5 százalékos foglalkoztatási ráta 1,8 százalékponttal maradt el a 2008 harmadik negyedévitől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06