Az ország csődje lenne, ha leállnak a vonatok
Andrási Miklós szerint nem áll meg a vasút
Felelős tulajdonos kezében a vasút nem kerülhet a tönk szélére, az utasoknak pedig nem kell tartaniuk a vonatok leállásától - nyilatkozta Andrási Miklós, a MÁV elnök-vezérigazgatója a pénteken megjelent Népszabadságban.
2009.10.16 09:40NépszabadságAndrási Miklós az interjúban elmondta: csődről nincs szó. A MÁV mindaddig működőképes marad, amíg a személyszállítási szolgáltatásokat megrendelő költségvetés pontosan fizeti a számlát. Erről szólt az a közlekedési miniszternek címzett levél is, amelynek tartalmát a sajtóban elferdítették, és ami alapján a vasút januári csődjéről kezdtek beszélni - tette hozzá. Az elnök-vezérigazgató jelezte, hogy a levélben arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy 2010-ben a MÁV közszolgáltatási szerződésének megkötése nem halogatható.
Jövőre a társaságnak nem lesznek a MÁV Cargo privatizációs bevételéhez hasonlóan rendelkezésre álló rendkívüli bevételei. A vonatok nem állhatnak le - közölte Andrási Miklós. Ha ez bekövetkezne, az nemcsak a MÁV, hanem az ország csődje is lenne. Nehéz helyzetek az elmúlt években is voltak, és a vonatok mégis közlekedtek. "Az én dolgom, hogy ez most is így legyen. A kormányé pedig, hogy egy lehetőleg középtávú, 3-5 évre szóló közszolgáltatási szerződés gyors megkötésével mindehhez a hátteret biztosítsa" - mondta a napilapnak a MÁV vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


