Sokan befagyasztanák a béreket 2010-ben
A munkáltatók több mint fele nem emelné a béreket jövőre
A munkáltatók 57 százaléka befagyasztaná a béreket 2010-ben, 6 százalékuk bércsökkentésben gondolkodik, és csak 37 százaléka tervez emelést - derül ki abból a kutatásból, amelyet a DGS Global Research végzett több mint 600 munkáltató megkérdezésével.
2009.10.14 07:41MTIA megkérdezett cégek által foglalkoztatott munkavállalók száma meghaladja az összes magyarországi foglalkoztatott 5,5 százalékát. A kutatásban részvevőknek mindössze 37 százaléka tervez átlagosan 5,2 százalékos béremelést 2010-ben.
A munkáltatók 57 százaléka a bérek befagyasztását, míg 6 százaléka átlagosan 13 százalékos bércsökkentést prognosztizál. A DGS Global Research felméréséből az is kiderül, hogy a vizsgált munkakörök - felsővezetők, középvezetők, kereskedelmi munkakörök, diplomás szakemberek, ügyviteli munkatársak, fizikai munkavállalók - közül a „nyertesek” a diplomás szakemberek.
Ők átlagosan 5,6 százalékos béremelésre számíthatnak a kutatásban részvevő munkáltatók 42 százalékánál. A munkáltatóknak csaknem 40 százaléka ugyanakkor a fizikai munkavállalók bérét is emelné, míg a felsővezetők és a kereskedelmi területen dolgozók fizetését jövőre csak cégek 32-33 százaléka növelné.
A felmérés rámutat, hogy "a 2009. második felére kialakult közhangulatnak megfelelőn a vesztesek, a felsővezetők". Esetükben átlagosan 17 százalékos bércsökkentéssel tervez a magyar tulajdonban levő munkáltatók 12 százaléka. Hozzáteszik: a munkáltatók egyoldalúan úgy oldhatják meg a bércsökkentést, hogy olyan bérelemeket csökkentenek, amelyek nem részei a munkaszerződésnek és nem jogszabályok által előírtak.
Kapcsolódó írások:
- Jövőre a dolgozók többsége fizeti a cafeteria adóterheit
- A vagyonosodási vizsgálatok javíthattak az adózási kedven
- Nem reális a 80.000 forintos minimálbér
- Parragh: maradjon 71.500 forint a minimálbér
- Törvénymódosítást nyújt be az MSZP a fizetések maximálásért
- A munkavállalók 80 ezres minimálbért szeretnének
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


