Magyarázat mindig van a miértre

Már nem is lepődünk meg: Nem csökken jelentősen a gáz ára

Bár a gáz beszerzési ára jelentősen csökkent az utóbbi időben nem lehet jelentősen csökkenteni a földgáz végfelhasználói árát a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatói körben - jelentette ki Kutas István az E.ON Hungária PR vezetője az MTI-nek.

2009.09.16 14:11MTI

A szóvivő elmondta a beszerzési ár januárhoz képest jelentősen csökkent, de akkor a végfelhasználói ár nem követte a beszerzési ár emelkedését, pedig az olajár és a dollárárfolyam az egekbe szökött.

Hozzáfűzte: az E.ON Földgáz Trade Zrt.-nek, amely Magyarországon a legnagyobb gázimportőr, januárban reálisan legalább 110 forint lett volna köbméterenként a nagykereskedelmi értékesítési ára, de a szabályozott piacon az árhatóság 86 forintot engedett meg, jelenleg pedig ez az ár 65 forint - hangsúlyozta Kutas István.

Az E.ON magyarországi gázcégének szóvivője az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy októberben már ismét magasabb termékárral kell számolni, de az úgynevezett import korrekciós tényező a köbméterenkénti 17 forintról 3 forintra csökken, így az egyetemes szolgáltatói gázár feltehetőleg mérséklődni fog.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy 2009. július 1-jétől teljes egészében liberalizált lett a piac, de a lakosságot, kisfogyasztókat és közüzemeket ellátó egyetemes szolgáltatói piacon fix a kereskedelmi árrés.

A hatóság a kereskedő árrésének maximumát határozza meg, emellett a bruttó lakossági árban szerepelnek még különböző költségek, így az árrés nem teljes egészében a cégek haszna.

A szóvivő hozzáfűzte: az árrésben a nagykereskedő számára július 1-től mindössze 30 fillér köbméterenként a nyereség, 70 fillér a működési költség és 1,70 forint az úgynevezett készletfinanszírozási költség, amely a beszerzett földgáz előfinanszírozását biztosítja.

A végfelhasználói bruttó árrés nemcsak az áfát tartalmazza, hanem a köbméterenként 5 forint szállítási, a 3 forint tárolási és a 10 forint elosztási díjat is.

Ezek a tételek finanszírozzák a magyar gázipar több mint 100 ezer kilométer hosszú vezetékrendszerének, a tárolóknak a fenntartását, fejlesztését és az összes többi - köztük a személyi - költségeket is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.