A SkyEurope csőd csak a jéghegy csúcsa?
Megindult a fapados verseny a szlovák légi piacért
A SkyEurope csődje csak a jéghegy csúcsa: a gazdasági válság, az utazási kedv hanyatlása miatt sok más légitársaság küzd a túlélésért, és ágazati elemzők szerint a közeljövőben jelentősen átrendeződhet a légi piac. A diszkont légitársaságok között mindenesetre megindult a verseny a szlovák légi piacért.
2009.09.02 18:28MTIA IATA adatai szerint: a szövetséghez tartozó vállalatok 6 milliárd dollár veszteséget szenvedtek el az első félévben. Igaz, a tendencia javuló, mégis az IATA elemzői úgy vélik, hogy messze még a fellendülés: évekbe telhet, amíg az ágazat visszatérhet a 2008. évi teljesítményéhez.
Likviditási gondokkal küszködnek a kelet-európai térség vezető légi cégei is: éves összehasonlításban a tízszeresére, 1,8 milliárd koronára emelkedett az idei első félévben a privatizáció előtt álló cseh állami légitársaság vesztesége az utasszám és a jegyárak csökkenése miatt. A szintén privatizációra váró lengyel LOT 733 millió zloty adózott veszteséggel zárta a 2008-as évet, az idei első félévben pedig 180 millió zloty veszteséget szenvedett el. A társaságról már tavasszal azt rebesgették, hogy a fizetésképtelenség határára került.
Megkongatta a vészharangot a pozsonyi repülőtér is: a SkyEurope csődje a légikikötő szóvivője szerint veszélybe sodorhatja a társaság idei profittervét, bár a repteret üzemeltető cég mindent megtesz azért, hogy a kieső járatokat pótolja. A Wizz Air már jelentkezett a pozsonyi reptér üzemeltetőjénél, jelezte, hogy bővíteni akarja járatait Közép-Európában.
Meg is állapodott a prágai légikikötőt üzemeltető Letiste Praha SA céggel arról, hogy gyakrabban és több járatot indít Prágából. A járatszámot heti 46-ról 57-re növeli. Ezen kívül tárgyal arról is, hogy Bécsből is indít gépeket, továbbá növeli jelenlétét Pozsonyban is. Kázmér Natasa, a Wizz Air szóvivője az MTI-nek elmondta: a légitársaság akár újabb bázist is létrehozna a pozsonyi reptéren, ám az erre vonatkozó felvetésükre a légikikötő üzemeltetője még nem válaszolt. A légitársaság már korábban döntött arról, hogy szeptembertől járatokat indít Pozsony és Róma között.
A SkyEurope részesedésének megszerzéséért versenyben van a Ryanair és az EasyJet is. A Bloxham Stockbrokers egyik elemzője szerint azonban csak a Ryanair és a Wizz Air rendelkezik megfelelő kapacitásokkal, ahhoz, hogy megszerezzék a SkyEurope piaci részesedését. Ehhez azonban jó megállapodásokat kell kötniük - tette hozzá a Bloomberg jelentése szerint. A Ryanair jelenleg Bécsből nem, Prágából pedig csak négy járatot indít. Ugyanakkor Pozsonyból 16 célállomás felé közlekedtet gépeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06