Alkalmazkodnak a válsághoz
Az utasok megtartása érdekében 8 százalékkal csökkentette árait a Wizz Air
A Wizz Air diszkont légitársaság a nyár végétől átlagosan nyolc százalékkal csökkentette jegyárait az utasforgalom bővítése érdekében - közölte KázmérNatasa a Wizz Air szóvivője az MTI kérdésére.
2009.08.30 10:35MTIA szóvivő magyarázata szerint a gazdasági válság miatt az iparágban általában csökken az utasszám.
Ennek ellenére a légitársaság minden bizonnyal eléri az egymilliós számot a ferihegyi bázisán,ahogyan azt 2009-re tervezték.
Az első nyolc hónap forgalma alapján a terv teljesülni látszik - fűzte hozzá a szóvivő.
A Wizz Air 26 Airbus A320-as repülőgépet üzemeltet összesen 11 bázisról, amely Magyarország mellett Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában és Csehországban van.
Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója a június végén sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt 12 hónapban 6,5 millió utast szállított a cég.
A legnagyobb bázisuk továbbra is Lengyelország,gépeik több mint 130 útvonalon repülnek, a flotta 25 repülőgépből áll.
Hangsúlyozta, hogy a Wizz Air fejlődése töretlen volt az elmúlt években, az idén 7,5 millió utassal számolnak a tavalyi 5,9 millióval szemben.
Váradi József szerint a Wizz Air ma a legnagyobb légitársaság Kelet-Közép-Európában az utasszám alapján.
Magyarországon a diszkont piacon 45,6 százalékos a cég részesedése, hasonló az arány Lengyelországban, és ennél is jobb, 60 százalék feletti Bulgáriában, illetve 93,4 százalék Ukrajnában.
Hozzátette: amelyik piacra belépett a légitársaság, ott 3-4 év alatt piacvezetővé vált.
A vezérigazgató ismertetése szerint a válság ellenére elkönyvelt növekedés az "ultra low cost" modellnek, a leginkább költségtakarékos működésnek köszönhető.
A Wizz Air üzleti modellje sikeres,ezért agresszíven csökkentik az árakat tovább, az üzemeltetési költségekkel együtt - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


