Két évre 7,6 százalékos GDP csökkenés?
Takarékos költségvetésre készül Bajnai
A miniszterelnök szerint olyan takarékos költségvetést készítenek jövőre, amely megfelel a GDP két évre várható 7,6 százalékos csökkenésének.
2009.08.07 20:16MTIMagyarországon az idén és jövőre, két év alatt összesen közel 7,6 (2009-ben 6,7, 2010-ben 0,9) százalékos lesz GDP-csökkenés. Épp ezért takarékos költségvetés készül, amelynek célja a stabilitás, a biztonság és a növekedés feltételeinek megteremtése - mondta Bajnai Gordon pénteken Budapesten, azt követően, hogy a jövő évi költségvetésről tárgyalt az MSZP elnökségével.
A szocialista párt elnöksége testületileg most kapott először tájékoztatást a kormányfőtől arról, milyen büdzsét kell készíteni ahhoz, hogy az ország teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé tett vállalását. Az elmúlt hetekben az MSZP szűk vezetőségével és a miniszterekkel már konzultált Bajnai Gordon, de a pénteki találkozóval kezdődnek a politika egyeztetések a büdzséről.
Bajnai Gordon legutóbb egy interjúban a jövő évi büdzséről szólva megismételte, hogy a sarokszám a 2010-re tervezett 3,8 százalékos hiány, valamint azt, hogy a büdzsé válságköltségvetés lesz, hiszen Magyarország és az egész Európai Unió még válságban van. A kormány tervei között az szerepel, hogy szeptember 8-án benyújtja a parlamentnek a költségvetés tervezetét, és azt a szokásosnál jóval korábban, akár már november végén elfogadhatná az Országgyűlés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


