Folyamatos a felvétel
Nem spórol a költségvetési tanács!
Már idén negyvenfős titkárság segíti a munkáját a három főből álló költségvetési tanácsnak - írta a keddi Magyar Nemzet a szervezet ügyviteli igazgatójának tájékoztatása alapján.
2009.07.21 08:03Magyar NemzetA februárban megalakult tanács ugyan még nem vizsgálja a jövő évi büdzsét, és előrejelzéseket is csak júliustól kell készítenie, ám az apparátus idei fenntartása mégis 710 millió forintot visz el - hívta fel a figyelmet a cikk.
Hiába szavazta meg a múlt év végén az Országgyűlés a költségvetési hivatal helyett a takarékosabbnak tűnő költségvetési tanácsot, a testület mégis egy drágán fenntartható hivatallá nőtte ki magát - állapítja meg a lap, melynek érdeklődésére a szervezet ügyviteli igazgatója elismerte: a háromtagú költségvetési tanácsot segítő titkárságba jelenleg is folyamatosan vesznek fel szakembereket, s terveik szerint már az idén negyvenfős stáb segíti a tanács munkáját.
Mint Bozó Ilona a lapnak elmondta, a kormány a büdzsé általános tartalékából két részletben összesen 710 millió forintot biztosít az apparátus idei fenntartására. Hangsúlyozta: a költségvetési tanács a 2010-es költségvetést még nem vizsgálja, az első büdzsé, amit górcső alá vesznek, a 2011-es lesz.
Arra a kérdésre, hogy az apparátusnak idén mi lesz a konkrét feladata, a lap nem kapott választ.
A februárban megalakult szervezetnek még nincs honlapja, így ez sem tud segítséget nyújtani az eligazodásban. A honlap elsősorban azért lenne fontos, mert itt kellene a hivatal működésére vonatkozó törvény értelmében július elsejétől közzé tenni a grémium gazdasági előrejelzéseit - olvasható a cikkben.
A lap emlékeztet arra, hogy a tanács élére még februárban választotta meg ellenszavazat nélkül az Országgyűlés Kopits György közgazdászt, aki korábban csaknem harminc évig dolgozott a Nemzetközi Valutaalapnál.
A nemzetközileg elismert szakember mellé még két főt választottak meg a tanácsba: Oblath Gábort, a jegybank monetáris tanácsának azóta leköszönt tagját, valamint Török Ádám akadémikust, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnökét.
Kapcsolódó írások:
- Csökkentené a költségvetési bizottság az állami cégek vezetőinek fizetését
- Költségvetési bizottság: az állam ez év végéig emelhet tőkét hazai hitelintézetekben
- Költségvetési bizottság: nem kaptak többséget sem az ellenzéki, sem a kormányjavaslatok
- A költségvetési bizottság elvetette a napi standolást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


