Már az EU 17 tagállamában alkalmazzák
A kormány ellőtt az SPS-rendszer
A szerdai kormányülés napirendjén szerepel az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer, az SPS bevezetése - erősítette meg az MTI-nek kedden Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára.
2009.07.28 15:12MTIA szaktárcánál és a kormánynál is meghallgatásra talált azoknak az agrárszervezeteknek a kérése, amelyek a rendszer bevezetését sürgették. Arra hivatkozva, hogy az biztonságot nyújtana a gazdálkodóknak 2013-ig, a mostani uniós költségvetési időszak végig azzal, hogy a mostani támogatásokkal évekre előre lehetne kalkulálni.
Az SPS bevezetését - amelyről a múlt év őszén törvényt is elfogadott az Országgyűlés - lényegében az akadályozza, hogy Sólyom László köztársasági elnök a rendszer bevezetését lehetővé tévő jogszabályt normakontrollra az Alkotmánybírósághoz (AB) küldte. Az AB azonban még nem döntött az ügyben, és így kérdésessé vált az SPS jövő év eleji bevezetése. Az SPS-re való átállást ugyanis Magyarországnak legkésőbb augusztus 1-jéig jeleznie kell az Európai Uniónak. Vélhetően erről születik majd döntés a szerdai kormányülésen.
Az SPS-t az EU 17 - jórészt Magyarországnál fejlettebb - államában alkalmazzák már. Több szakértő szerint a szóban forgó támogatási szisztéma rugalmasabb a most használt magyarországi támogatási formánál. Mások viszont az ellenkezőjét állítják, arra hivatkozva, hogy Magyarország felkészületlen az SPS bevezetésére.
Az ellenkezők szerint értelmetlen lenne bevezetni a rendszert, mivel 2013 után a Magyarországon jelenleg alkalmazott szisztémához nagyon hasonló agrártámogatási rendszer lép életbe az egész EU-ban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06