Eggyel kevesebb lesz a gond
Januártól több pénz marad az autósok zsebében!
Januártól megszűnik a zöldkártya, az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával - tudta meg a Magyar Televízió Híradója.
2009.07.17 07:07MTI/Híradó"2010. január elseje után akiknek műszakit kell csináltatniuk az autójukon, már nem kell majd külön zöldkártyáshoz is elmenniük, hanem egy lépésben, egyszerre tudnak mindent elkészíttetni az autójukhoz" – mondta Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese a közszolgálati televízió csütörtök esti hírműsorának.
A Híradó számításai szerint így olcsóbb is lesz, ugyanis az autósoknak most a műszaki vizsgáért és a zöldkártyáért együtt körülbelül húszezer forintot kell fizetniük, januártól a közös vizsga azonban nagyjából 17 ezer forintba kerül majd.
A zöldkártyát 1992-ben vezették be Magyarországon, sok vállalkozás kifejezetten erre a vizsgáztatásra jött létre - idézték fel a Híradóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


