6,5 milliárd forintos befektetés!
Tiszta vizet a pohárba: hat vízmű próbaüzeme Szabolcsban
Hat korszerűsített Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vízmű kezdte meg próbaüzemét - közölte Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési tanács elnöke pénteken az MTI-vel.
2009.07.03 09:36MTIA vízműveket az Európai Unió támogatásával megvalósuló, mintegy 6,5 milliárd forint értékű térségi ivóvízminőség-javító program keretében modernizálták.
A program első ütemében Gacsály, Gulács, Kállósemjén, Máriapócs, Győrtelek és Tunyogmatolcs vízművét modernizálták, amelyek már a hat hónapos próbaüzem során az uniós és a hazai követelményeknek egyaránt megfelelő, tisztább, egészségesebb ivóvizet szolgáltatnak - mondta a szervezeti vezető, aki Szabolcs 5-ös számú választókerületének egyéni MSZP-s képviselője. Kiemelte: a hat vízmű tíz környékbeli települést is ellát ivóvízzel, így a jelentős minőségi változást Pócspetri, Zajta, Tisztaberek, Császló, Rozsály, Fülpösdaróc, Ököritófülpös, Géberjén, Kocsord és Rápolt lakói ugyancsak érzékelik. Szabolcsban egy hetedik vízművet, a nagyecsedit is érinti a program, ott májusban kezdte meg a kivitelezést a munkálatokat végző Aqua-Group konzorcium.
A vízművek korszerűsítéséhez hálózatrekonstrukció is társult, a később megvalósuló nagyecsedit is számítva, több mint 15 kilométer hosszúságú vezetéket cseréltek ki, illetve mintegy 190 kilométer hosszúságú csőrendszert tisztítottak meg. Ezeket a munkálatokat a pályázatnyertes Sade-Közgép konzorcium végezte, illetve végzi majd Nagyecseden. Gazda László tájékoztatása szerint a regionális ivóvízminőség-javító program első üteme Szabolcs mellett Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érinti, együttesen 41 településsel, mintegy 108 ezer lakossal.
A beruházás teljes költségvetése meghaladja a 30,7 millió eurót, mintegy 6,5 milliárd forintot. A költségek 75 százalékát az Európai Unió kohéziós alapja finanszírozza, 15 százalékát pedig a magyar állam. A fennmaradó 10 százalékot az érintett települések fizetik, de abból 3,68 százalékot az Önkormányzati Minisztérium önerő alapjából - pályázat útján - elnyertek, így mindössze 6,32 százalékkal kell a fejlesztéshez hozzájárulniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06