Több mint 107 milliót fizettek tanácsadásra
A Deloitte is alkalmazza az "adóalap-csökkentési technikákat"?
A kis- és közepes vállalkozások adminisztrációs terheinek teljes köréről készít átfogó felmérést a Deloitte Zrt. a gazdasági tárca megrendelésére 107,4 millió forintért - írja a Magyar Hírlap.
2009.06.23 07:48MTIA lap úgy tudja, a pályázatot tavaly ősszel írták ki, amikor Bajnai Gordon kormányfő volt a gazdasági miniszter, míg Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter a társaság elnök-vezérigazgatója volt. A Pénzügyminisztérium szerint a Deloitte csak egy közbeszerzési eljárás nyertese lett, még jóval azelőtt, hogy sejteni lehetett volna, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter lesz.
Mint a Magyar Hírlap írja, a felmérésnek és elemzésnek már el kellett volna készülnie, ám ez mind a mai napig várat magára. A lap információja szerint a Deloitte szakértői a napokban még kértek tájékoztatást e témában az APEH-től. A Magyar Hírlap megjegyzi: az adótanácsadó cég a jelek szerint maga is alkalmazza az adóalap-csökkentési technikákat, hiszen a cégnyilvántartásból elérhető legfrissebb, tehát 2008-as pénzügyi beszámoló szerint tavaly mindössze5,5 millió forintot fizetett be a központi költségvetésbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


