A Jobbik mandátuma nem lenne befolyásoló tényező
Akár 300 forintos euróárfolyam is lehetséges az EP-választás után
Elemzői vélemények megegyeznek abban, hogy ha az előrejelzésektől nagyban eltér a vasárnapi EP-választás eredménye, az mindenképpen gyengítheti a forint árfolyamát.
2009.06.05 17:50MTIBajnai-kormány elmúlt 50 napban tett lépései egyértelműen a gazdaság stabilizálására irányultak, így ha ezek veszélybe kerülnek, az negatív hatással lesz a magyar fizetőeszközre - mondta el a BudaCash Brókerház egyik szakembere.
Egy nagyarányú szocialista vereséget pedig a piac pontosan így értelmezne - tette hozzá. A választások előtt a forint kivár, rövid távon pedig inkább gyengülésére lehet számítani, mert az előrejelzések az MSZP vereségét valószínűsítik. A hatást fokozhatja, ha a kormány a várakozásoknál jobban lemarad a vasárnapi EP-választáson.
Nincs teljesen ezen a véleményen Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője, aki szerint a forint nem reagál rögtön a vasárnapi eseményekre, inkább az azt követő nyilatkozatok, lépések tükrében választ irányt. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a lett események - megkapják-e az IMF hitelt, képesek-e teljesíteni a deficitcélt - szintén nyomást gyakorolnak a forintra. Egy elsöprő Fidesz-győzelem okozta feszültség esetén akár 300 forintos euró is újra elképzelhető - véli Tapaszti.
Abban az esetben, ha Bajnai Gordont megerősítik pozíciójában, és nem kerül szóba az előrehozott választás, akkor a globális hangulat javulása mellett a hazai deviza akár stabilizálódhat is. A két elemző szintén egyetértett abban, hogy ha a Jobbiknak sikerülne képviselőt küldenie Brüsszelbe, az nem befolyásolja jelentősen Magyarország kockázati megítélését. A részvénypiacra ugyancsak érvényesek az említett hatások, ám korlátozottabban, hiszen a tőzsdét leginkább a nemzetközi hangulat befolyásolja - vélekednek a szakértők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


