288.-, maradhat?
Az euró 290 forint fölött a bankközi devizapiacon
Az euró 290 forint fölé erősödött pénteken késő délután a bankközi devizapiacon. Gyengült a zloty is, míg a cseh korona minimálisan erősödött az euróhoz képest.
2009.04.10 18:25MTIA forint ezzel ismét a technikainak számító 290/euró szint fölé került, miután csütörtökön késő este már kevesebb mint 288 forintot kellett adni egy euróért. A közép-európai devizákkal történő kereskedés szerény volt a nagypéntek miatti hosszú hétvége előtt.
A térségbeli devizák csütörtöki erősödését az ünnepek előtti pozíciózárásoknak tudták be a szakértők. Pénteken a világ vezető tőzsdéi zárva voltak, ezért nem voltak meg a szokásos mankók, amelyek segítséget nyújtanak a tájékozódásban. Az egyik devizakereskedő azt mondta, hogy nem tudni, miként alakulnak majd az árfolyamok a jövő héten, mivel mindenütt igen sok a probléma. A pénteken nyilvánosságra hozott magyar és román inflációs adatoknak nem volt azonnali hatásuk a térségbeli devizákra, ez ugyanakkor megnyitotta az utat az újabb kamatcsökkentések előtt, ami viszonyt gyengítheti a devizákat.
Röviddel 18 óra előtt a bankközi devizapiacon az euró 290,64 forintot ért a csütörtök késő esti 287,45 forint után (+1,11 százalék). Az euró 291,86 és 288,06 forint között mozgott eddig péntek folyamán. Ugyanekkor a dollár 220,74 forinton volt az előző napi 218,55 forintot követően (+1,00 százalék). A dollár 221,92 és 219,07 forint között ingadozott.
Az euró 0,11 százalékkal 26,425 cseh koronára gyengült, és 1,18 százalékkal 4,3722 zlotyra erősödött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


