297.-
Erősödött a forint, 300 forint alatt alakul az euró árfolyama
Csütörtökön jelentősen erősödött a forint a bankközi piacon, a reggeli 299,36 forint után 297 alatti árfolyamon is kereskedtek az euróval.
2009.04.02 13:57MTIKora délután már egy kisebb korrekcióra is sor került: a 297 forint alatti szélsőértékről 298,83 forintra változott az euró árfolyama, de ez is jóval erősebb forint-pozíciót jelent a szerda délutáni 304,57 forintnál.
A térség devizái a növekvő befektetői bizalomnak köszönhetően erősödnek - mondták a kereskedők.
Meghatározó tényező lesz az Európai Központi Bank kamatdöntése, és támogathatják a kurzust a G20 tanácskozásról érkező kedvező hírek is. A kereskedők szerint a reformok mellett elkötelezett, és azok végrehajtásához kellő támogatással bíró kormány megalakulása kedvezne a forint erősödésének.
Ugyanakkor a kibontakozás egyes fázisai nem hatnak közvetlenül, így a piac bár figyelemmel kíséri, nem reagál a "Bajnai-csomag" eddig megismert elemeire. Úgy vélik, a befektetők majd a meghozott intézkedéseket értékelik, a szándékokkal, a feltételes módban fogalmazott programokkal érdemben nem foglalkoznak.
Azt a helyzetet, amiben most van az ország, már "beárazták". Az euró/dollár árfolyam 1,3350 körül alakul a reggeli 1,3275, illetve a szerdai 1,3246 után. Ennek is tulajdonítható a forint folyamatos erősödése a dollárral szemben; az amerikai deviza árfolyama 223,85 forint volt kora délután a reggeli 225,40 forinttal és a szerdai 229,64 forinttal szemben.
A svájci frank árfolyama 196,14 forint, szerdán 201,29 forint volt; 100 japán jenért 224,31 forintot adnak a szerdai 233,28 forint után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06