301 forintos euró
Nem tudni, merre billen a forint
A forint árfolyama kezdetben gyengült, majd részben korrigált a bankközi devizapiacon hétfőn. A későbbiekben viszonylag tartós sávon belül éles árfolyamingadozás várható.
2009.03.23 17:12MTIAz eurót 301,41 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 300,00 forinttal. Az árfolyam kora délelőtt 303 forintnál járt, majd kezdetben a forint gyengülésével 308,50 forintig jutott el, később azonban a forint lassú erősödésnek indult. A kereskedők véleménye szerint az MNB kamatdöntése önmagában nem volt hatással az árfolyamok alakulására, a döntés indoklása azonban a későbbiekre támogatást adott a forintnak azzal, hogy nyilvánvalóvá tette a monetáris lazítási folyamat átmeneti leállítását, valamint a jegybank beavatkozási készségét "minden rendelkezésre álló eszközzel". A miniszterelnök lemondásának tényét az árfolyam mérsékelt kilengésével nyugtázta a piac, majd "kivárásra rendezkedett be". Rövid távon 310 és 295 forintos sávban várják az árfolyam mozgását éles kilengésekkel. A sávon kívül eső, lényegesen erősebb forintárfolyamot a makrogazdasági mutatók nem indokolnak, gyengébbet pedig a jegybank kinyilvánított beavatkozási szándéka és kamatdöntéseinek a forint árfolyamától való függővé tétele tesz kevéssé valószínűvé. A vélemények megegyeznek abban, hogy a jelenleginél nagyobb, a reformintézkedések véghezviteléhez és a költségvetési szigor fokozásához elegendő mozgástérrel rendelkező kormány megalakulása erősítheti a forintot. A dollárt 222,23 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben a péntek délutáni 221,06 forinttal. Az euró/dollár keresztárfolyam összességében alig változott a péntekihez képest, hiszen az EKB 1,3558 dollárban állapította meg az euró referenciaárfolyamát a pénteki 1,3549 dollár után. A nap folyamán azonban kezdetben erősödött az euró, és árfolyama elérte az 1,3725 dollárt is. A svájci frankot 196,84 forinton jegyezték délután négy órakor. Pénteken 196,40 volt a jegyzés. Az MNB hivatalos jegyzése hétfőn 197,84 forint a pénteki 197,98 forint után. A japán jen (100 jen) devizapiaci jegyzése 231,64 forint a pénteki 231,36 forint után. Az MNB hivatalos jegyzése hétfőn 231,01 forint, péntekre pedig 234,20 forint. A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási kamat változatlanul 9,30 százaléknál áll. Az állampapírok másodpiacán délelőtt a forint gyengülésével párhuzamosan mintegy 20 bázisponttal emelkedtek a hozamok, majd később az erősödő forint hatására ez elenyészett. Összességében a hozamok alig változtak. Az ÁKK referenciahozama egy éves lejáratra 10,75 százalék, 3 évre 12,32 százalék, 5 évre 12,37 százalék, 10 évre 11,96 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


