Rendszerváltás
Momentum: töröljék el a közjegyzői díjat a diákok albérleti szerződésénél
A Momentum Mozgalom azt kéri a Tisza-kormánytól, hogy a diákok albérleti szerződésénél töröljék el a közjegyzői díjat.
2026.07.25 18:07MTIA párt közleményében azt írta: Szilas Kincső, a Momentum Mozgalom elnöke "azzal a határozott kéréssel fordul a Tisza-kormányhoz, hogy töröljék el a közjegyzői díjat a diákok albérleti szerződése esetén".
Szilas Kincső úgy fogalmazott: Magyar Péter miniszterelnök és a kormány "még májusban világos ígéretet tett az igazságtalan közjegyzői díjak felülvizsgálatára, de változás azóta sem történt". Pedig csütörtök este kijöttek a felsőoktatási ponthatárok, és diákok tízezrei kezdtek el albérlet után nézni az országban - tette hozzá.
A pártelnök rámutatott: a horribilis magasságokba nőtt bérleti díjak mellett jelentős pluszkiadást jelent a szerződések közjegyző előtti hitelesítésének gyakran 100 ezer forintot is meghaladó díja. Ezt ugyanis a lakástulajdonosok előszeretettel igyekeznek teljes egészében a diákokra hárítani. Ez a minimum 100 ezer forint nyereség rengeteg diáknak "életmentő" lehet az egyetem, főiskola megkezdésekor - jegyezte meg.
Szilas Kincső kiemelte: a kormány nem késlekedhet tovább. A teljes közjegyzői rendszer átalakítása lehet, hogy időt vesz igénybe, az viszont egyszerűen megoldható, hogy diákigazolvány felmutatásával díjmentes legyen a közjegyző igénybevétele albérleti szerződések hitelesítésekor. A díjat ezen szerződésekért a közjegyzőknek az állam fizetné ki.
A pártelnök szerint a jogszabály megírása és elfogadása minimális időt vesz igénybe: ha a kormány sürgősséggel kezeli az ügyet, az új tanév kapcsán kötendő albérleti szerződéseknél már minimum százezer forinttal segítené a magyar diákok boldogulását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


