Újabb adócsökkentések?
További kiadáscsökkentési lehetőségeket keres a kormány
További, főleg az állam működését érintő kiadáscsökkentési lehetőségeket keres a kormány, amely újabb adócsökkentések forrása lehet - derül ki a Kormányszóvivői Iroda összeállításából.
2009.03.13 11:57MTIIsmertetik: a kormány javaslatai értelmében idén és jövőre érdemben módosulnak az adórendszer belső arányai, anélkül, hogy csökkennének a költségvetés adóbevételei. Mintegy 700-800 milliárd forint csökkenést jelent a bérek adóterhének mérséklése és a 2006-ban bevezetett különadók megszüntetése.
A március 11-én elfogadott javaslat szerint két lépésben 300 milliárd forinttal, 5 százalékponttal csökken a munkáltatók járulékterhe, és ugyancsak két lépésben, több mint 200 milliárd forinttal csökken a munkavállalók szja terhe.
A munkavállalók az év második felétől visszamenőleg adóvisszatérítésként kapják meg az első félévi túlfizetésüket, ami 41 milliárd forint megtakarítást jelent a lakosság számára.
Az összeállítás szerint 2008 ősze, a nemzetközi gazdasági válság kibontakozása óta gyakorlatilag nem volt olyan hét, hogy a magyar kormány ne hozott volna valamilyen fontos döntést a válság hatásainak enyhítésére.
A kabinet tavaly október óta az eredetileg beterjesztett költségvetési javaslathoz képest mintegy 800 milliárd forintos költségvetési kiadáscsökkentésről döntött. Október óta több mint félszáz válságkezelő intézkedés született, a 4+1 napos munkahetet lehetővé tevő munkahelymegőrző támogatástól kezdve az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került lakáshiteleseket segítő törvényen, a diákhitel megemelésén át az építőipari beruházásokra felhasználható 1.800 milliárd forintos támogatásig - ismertetik, hozzátéve, hogy a valsagkalauz.hu oldalon megtalálható valamennyi válságkezelő kormányzati intézkedés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


