Piac nélkül biztosan nem fog menni
A piacbővítés ugyanolyan fontos, mint az adócsökkentés - mondja az MSZP
Piacbővítés nélkül az adók és a járulékok értelmes és megengedhető csökkentése nem oldja meg a vállalkozások problémáit - mondta Veress József, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten.
2009.01.15 17:05MTIA gazdaság élénkítése piac nélkül biztosan nem fog menni - közölte sajtótájékoztatóján a kormánypárti képviselő azzal kapcsolatban, hogy Békés megyében harmadik, hetvenmillió forintos szakaszába lépett a cégek konkrét beruházásainak, fejlesztéseinek kidolgozását és megvalósítását segítő, kormányzati segítséggel megvalósuló százmillió forintos befektetési mintaprogram.
Veress József szerint szükség van a létező és az új gazdasági ösztönzők összehangolt bevetésére, az adók és a járulékok értelmes és megengedhető csökkentésére, de ha a cégek nem tudnak új piacokhoz hozzáférni, ezek az eszközök önmagukban nem oldják meg problémáikat.
Ha csak mikrohiteleket adnak a cégeknek, de nem adnak mellé segítséget, akkor a vállalkozások nem tudják elég hatékonyan felhasználni ezeket a hiteleket - vélekedett.
Az MSZP-s képviselő szerint a program keretében felmért cégeknél a segítséget például műszaki, jogi vagy marketing szakember közreműködése jelenti. Veress József szerint 2007-ben azért indították a programot, mert az egyre inkább leszakadó Békés megye kevéssé tudta kihasználni az európai uniós forrásokat, azokhoz a pénzekhez nem fértek hozzá a megye vállalkozásai, amelyek felzárkózásukat segítették volna.
Ennek alapvető oka az volt, hogy a cégek nem tőkeerősek - mutatott rá. Kérdésre válaszolva közölte, a cégeket a Magyar Gazdaságfejlesztő Zrt. mérte fel 30 millió forintért.
Az MSZP-s képviselő kitért arra, hogy Békés megyében hétszáz betöltetlen munkahely van, ebből ötszáz olyan, amely most jön létre, mivel három nagyobb cég indítja el fejlesztéseit.
Elmondta azt is: a megye cégei arról is beszámoltak, hogy olyan partnerek jelentkeznek náluk, akik a más térségben bezárt üzemükből hoznák át a megrendelésüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


