Gazdaság
Szijjártó: a világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van
Az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában.
2021.09.10 12:29MTIA világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. jubileumi rendezvényén kiemelte: az autóipar termelési értéke az idei év első felében 31 százalékkal nőtt, így átlépte az 5100 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy idén először meghaladhatja a 10 ezer milliárd forintot is.
Szijjártó Péter szerint a nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy az előállított autóipari termékek 90,5 százaléka kivitelre kerül, amivel Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon.
"A magyar autóipar egészen elképesztő nemzetközi versenyképességéhez pedig nagyon nagy mértékben járul hozzá az Audi" - mutatott rá Szijjártó Péter. Ennek kapcsán kiemelte a hatalmas gyártási volument, illetve azt, hogy a vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy az elmúlt húsz évben a magyar autóipar magasabb dimenzióba kapcsolt, így már nem "csak" gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is.
A miniszter közölte, hogy az Audi a jövőben további bővítéseket tervez végrehajtani Győrben, amelyek középpontjában az elektromobilitás és a digitalizáció áll, ami kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára is, ezért minél több hasonló beruházást kell az országba vonzani.
Leszögezte: az autóipar rekordteljesítménye hozzájárul ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérhesse az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.
Végezetül hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatti gazdasági sokkot követően Magyarország a leggyorsabban újraindulók között van a kormány sikeres, beruházásokat támogató, s nem segélyeket osztó stratégiája miatt, amelynek köszönhetően elkerülhető volt a tömeges munkanélküliség kialakulása.
Az Audi Hungária 2001-ben bővült a műszaki fejlesztési részleggel, majd 2012-ben a motorfejlesztéssel és járműfejlesztéssel egészült ki Győrben. Ma a város az AUDI AG harmadik legnagyobb fejlesztési központja a világon. A műszaki fejlesztés területén több mint ötszáz magasan képzett szakértő dolgozik, a vállalat pedig a következő két évben további több milliárd forintot fog fordítani a területre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06