Kormányzati alkalmatlanság?
Hogyan lesz egy megbuktatott MÁV-vezérből előléptetett
Semmivel sem kisebb a káosz a kormányban és a MÁV felsővezetésében, mint január 2-án a vonatforgalomban volt - áll a Fidesz közleményben.
2008.01.23 07:03VilággazdaságAkkor sok vonat késve vagy egyáltalán nem közlekedett, úgy, hogy erről az utasokat senki sem tájékoztatta - áll a Fidesz közleményében.
"Az új közlekedési miniszter emiatt menesztette a MÁV-Start ZRt. igazgatósági tagjait. Ezek után több mint különös, hogy egyikük – bukás helyett – mégis inkább kitüntető előléptetésben részesül: a MÁV-Start vezérigazgatója lehet. A kormányzat kapkodó, teljesen koncepciótlan és átgondolatlan döntéseket hoz a magyar vasúttal kapcsolatban. Semmibe veszik az utasokat, a közszolgáltatásokért viselt állami felelősséget.
A Gyurcsány-kormány a MÁV esetében is csak egyetlen dolgot tart szem előtt: mindent piacosítani, eladni, kiszervezni, a nemzeti felelősségtől pedig gyorsan megszabadulni. Ettől megy tönkre a magyar vasút, és ettől megy tönkre Magyarország" - derül ki az ellenzéki párt tájékoztatójából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


